Virágos Magyarország

Újabb díjeső a Virágos Magyarország idei versenyén – közel 80 elismerés talált gazdára

2025. november 21-én ünnepélyes gálán hirdették ki a Virágos Magyarország idei eredményeit, amely minden évben a környezetszépítés és a közösségi összefogás egyik legfontosabb hazai eseménye. A 32. alkalommal megrendezett versenyre idén is hatalmas volt az érdeklődés: több száz település mintegy 400 pályázata került a szakmai zsűri elé.

A rendezvényen több mint ötven szakmai díjat és közel harminc támogatói elismerést adtak át. A városok közül Kecskemét és Szentes, a falvak közül pedig Súr és Várda bizonyult a legjobbnak. Idén először külön különdíjjal is jutalmazták az 500 főnél kisebb települések kiemelkedő zöldfelület-fejlesztési munkáját.

A kertészeti, tájépítészeti, várostervezési és turisztikai szakemberekből álló zsűri csaknem 80 kategóriában értékelte a pályamunkákat. A „élhető városok és falvak” mottó szellemében leginkább az igényes, fenntartható és klímatűrő zöld környezet kialakítását, valamint a közösségi részvételt díjazták.

Az eseményen Egresitsné Firtl Katalin, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója is hangsúlyozta: egyre több látogató keresi azokat a településeket, ahol a környezettudatos szemlélet mindennapi értékké vált, és ahol a gondosan gondozott közterek valódi közösségi összefogást tükröznek.

Az idei tematikus kategóriák is nagy érdeklődésre számíthattak. Az Év főtere címet Kardos, az Év fasora elismerést Paks Duna-parti gesztenyesora, míg az Év óvodakertje díjat a Budapest XXII. Kerület Egyesített Óvoda kapta. A Virágos városi- és faluséták kategória győztese idén Miskolc lett.

Több országos szervezet és intézmény is átadott különdíjakat: többek között Mezőkövesd és Háromhuta, Baranyahídvég, Harkány, Vonyarcvashegy, Tatabánya, Esztergom, Érsekcsanád, Kisbodak és Budapest IV. kerülete is elismerésben részesült. Az Év zöld innovációja díjat Debrecen, az Év virágzó közössége címet pedig Szikszó nyerte el.

Új kezdeményezésként az 500 fő alatti települések közül öt kistelepülés – Gagyapáti, Kékkút, Hegyhátszentmárton, Salföld és Regéc – klímatűrő növényeket tartalmazó, értékes ajándékcsomagot kapott.

Különdíjasunk: Villány

A szakmai zsűri Villány kiemelkedő kertépítészeti és településfejlesztési munkáját is elismerte és szövetségünk elnöke Kosztka Ernő és elnökségi tagja Zakar András adta át a Magyar Kertépítők Országos Szövetségének különdíját. A város mediterrán hangulatú főutcája és környező közterei látványos átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években. A boros rendezvényeknek és az új rendezvénytérnek köszönhetően élénk közösségi élet alakult ki, miközben a játszóterekkel és pihenőligetekkel gazdagodott környezet tovább erősíti a település vonzerejét. Külön dicséretet érdemel a Fő téren található Fraxinus ornus ’Mecsek’ fasor sikeres átültetése. Villány magas színvonalú zöldfelület-fejlesztési munkáját az Európa Zöld Város verseny is méltatta. A különdíjas település önkormányzati munkatársai a februári Green City napon való résztévelt kapták továbbá ajándékba.

További különdíjat adott át Szövetségünk Dubicsány város számára, akik az oklevél mellé három facsemetét is kaptak, melyekkel tovább zöldíthetik településüket.