Magyar Kertépítők
Országos Szövetsége


A Stockholm-rendszert is bevetik a Blaha Lujza téren

Elkezdődött a mesterséges váztalaj kialakítása a Blaha Lujza téren, amelynek elsődleges célja, hogy segítse a faveremrácsba kerülő fák gyökérzetének növekedését. A megújuló Blaha Lujza tér összhatásában jóval zöldebb lesz: a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan ligetes-fás találkozóhellyé alakítják át.

A Blaha Lujza tér felújítása szerződés szerinti ütemben halad, már zajlanak a téren a további fatelepítés előkészületei. Összesen 80 fát ültetnek a térre, az új fák egyik részét egybefüggő zöldfelületbe, a másik részét pedig a burkolatba ültetik teljes talajcserével és talajszint alatti öntözőrendszerrel. A tér nagy részén - a fák környezetébe - térkő burkolatot építenek vízáteresztő fugázással és alépítménnyel.

Elkezdődött a mesterséges váztalaj kialakítása, amelynek célja, hogy segítse a faveremrácsba kerülő fák gyökérzetének növekedését, egyúttal megfelelő alépítményként szolgáljon a térburkolatnak. Először agyag vízmegtartó réteget helyeznek el mélyen a földben, hogy annak vízmegtartó képessége biztosítsa a fák életben maradását. Ezen zúzott köves réteget terítenek szét, a résekbe pedig tápanyaggal dúsított, jó minőségű termőföldet mosnak. Ezután ültetik be a zúzott köves réteg fölé, termőföldbe a földlabdás fákat, a burkolat alá pedig teherhordó, de vízáteresztő zúzottkő-alépítmény kerül.

Hagyományos esetben a burkolat alatti talajréteg tömörödik, oxigén- és vízszegény közeget képezve, emiatt a városi fák sínylődnek. A mesterséges váztalajba, vagyis a Stockholm Faültetési Rendszerrel ültetett fák azonban gyorsabban nőnek, jobb életkörülményeik miatt nagyobbak, szebbek és egészségesebbek lesznek, mint a tömörödött altalajba ültetett társaik. A zúzottkő-réteg nem engedni tömörödni a tápanyagdús termőföldet, a fák gyökerei kellő tápanyagot, oxigént és megtámasztást találnak a rések között.

A “Stockholm módszert” egy korábbi podcastunkban mutattuk be: A „fawellness” próbakerülete Ferencváros - így stockholmosítják a Bakáts teret

A faültetési munkák első üteme tavaly november 25-én kezdődött, eddig 19 fát ültettek el a nagy növénykazettába, és még 61 fát telepítenek, közülük csaknem ötvenet Stockholm-rendszerrel. Kilenc meglévő fát sikerült megmenteni, így a tervek szerint összesen 89 fa lesz a téren.

Élhetőbbé tesszük Budapestet: így újul meg a Blaha Lujza tér

• Határidőre elkészültek a növénykazetták szerkezeti falai és talajcseréje, a Szent Rókus Kórház felőli kazettában már a fákat is elültették;

• befejeződtek a közműkiváltások, helyükre kerültek az új közművek;

• megtörtént az aluljáró külső födémszigetelése, a Rákóczi út-Nagykörút csomópont útburkolatának felújítása;

• elkészült a Márkus Emília utca érintett szakaszának szegélye, valamint útburkolata;

• helyére került a Blaha Lujza tér egyik emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő gomba alakú szökőkút új fémszerkezete;

• befejezték a nagy szökőkút és a gomba alakú szökőkút vasbeton aknáit;

• kicserélték az Erzsébet körúti középszigeten álló közvilágítási oszlopot, hogy a kivitelező a tavasszal kialakíthassa ott a gyalogátkelőket.

Tavasszal, a növénytelepítésnek megfelelő időjárásban folytatódik a téren a faültetés, a burkolatok építése és a térbútorok kihelyezése, illetve a buszmegállók befejezése és az azokhoz tartozó térburkolatok kialakítása is megtörténik.

Forrás: Greenfo 2022. február 23.

Blaha Lujza tér “stockholmosítása” kép: Nyírő Simon BKK

 

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember és szabadtéri

 

 

 

 

 

2022. március 3.