Magyar Kertépítők
Országos Szövetsége


Őszi Szivacsváros séta

Az eseményről

Budapesten már számos példát találhatunk a Szivacsváros technológiákra. Elsősorban Stockholm Faültetési Rendszerű telepítések (14 helyszínen) és Miyawaki minierdők ültetése (22 helyszínen) valósult meg a legnagyobb számban.

Idén már csak ezt az egy sétát tervezzük, így október 21-én utoljára nézheted meg velünk ezt a négy projektet, hét helyszínen.

REGISZTRÁCIÓ

A helyszínek:

Bakáts tér és Bakáts utca

A Garten Stúdió tervezésében 2022-ben megvalósult Tájépítészeti Nívódíjas Bakáts téri / Bakáts utcai projektben a korábbi 225 négyzetméter helyett összesen 1730 négyzetméternyi zöldfelületet hoztak létre. Stockholm-módszerrel ültettek fákat és hoztak létre vízbefogadó tereket, az országban elsőként pedig már meglévő fákat „stockholmosítottak”. A Gardenfutura a szerkezeti talaj beszállításán túl a tervezés folyamatában, illetve a kivitelezésben vett részt.

Boráros tér / Miyawaki erdő

2022. áprilisában 205 őshonos, egyben ellenálló fa- és cserjefajt ültetett 60 négyzetméteren a Zwack Unicum, a IX. kerületi és a Fővárosi Önkormányzat, valamint a 10 millió Fa Alapítvány. A két éve még 40-120 centiméteres csemeték és suhángok között hazánkban őshonos, a városi körülményeknek is ellenálló fajokat találunk, többek között virágos kőrist, gyertyánt, mezei juhart, vadkörtét és vadalmát, egy négyzetméterre három fát és egy cserjét ültettek.

A déli Váci utca és a kapcsolódó Sörház és Havas utca

Az V. kerületi önkormányzat beruházásában újult meg a déli Váci utca és a hozzá csatlakozó kis utcák, ahol a burkolat megújítása mellett 30 talajkapcsolatos fát ültettek és 16 planténeres fát telepítettek. A Stockholm Faültetési Rendszerben ültetett oszlopos juharfák és lombos hársfák közül 12 a déli Váci utcában, 10 a Sörház és 8 a Havas utcában talált új otthonra. A Gardenfutura a szerkezeti talaj beszállítását biztosította, illetve részt vett a tervezés folyamatában és a kivitelezésben.

Arany János utca

Az Arany János utcai fatelepítés volt az első, ahol a teljes utcát, homlokzattól homlokzatig SFR-alapokon tervezték meg. A séta során az utca Széchenyi rakpart és Tüköry utca közötti, két évvel ezelőtt elkészült szakaszát járjuk be. Azért különösen izgalmas a projekt, mert itt egy időben telepítettek lombos fákat gyökércellás, SFR és hagyományos ültetőgödrös faültetési rendszerrel. Az azonos korú és fajtájú fák ugyanabból a faiskolából származnak. Sőt, a talajt mind a három technológiához a Gardenfutura szállította ugyanabból a forrásból, és azonos benne a komposzt, a tőzeg, a bioszén, illetve a homok aránya, minősége. Ezért a következő néhány évben ez nagyon jó kutatási terület lesz, a három technológia előnyeit, hátrányait össze lehet majd hasonlítani anyagi szempontból és a fákra való hatások szempontjából is. A Gardenfutura a talaj beszállításán túl a tervezés folyamatában, illetve a kivitelezésben vett részt.

Idei utolsó sétát tehát október 21-én, 10:00-13:00 óra között tartják. A találkozó a Bakáts téren, a templom előtt 9:30-kor lesz. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges.

REGISZTRÁCIÓ

 

Kérdés esetén keresd Haraszti Évát (haraszti.eva@gardenfutura.hu, +3630 3829112).

 

Mi az a Szivacsváros?

A Szivacsváros egy komplex zöld-kék-szürke infrastruktúra, melynek célja a városi klimatikus kihívások kezelése, mint az aszály, hőhullámok vagy a villámárvizek, miközben minőségi zöldterületeket hozunk létre és élhető városi környezetet alakítunk ki. Az ilyen technológiák alkalmazásával a növényzet számára optimális életteret alakítunk ki, fenntartható vízgazdálkodást biztosítunk és csökkentjük a környezeti terhelést (hőmérséklet, zaj, por, CO2). A Gardenfutura számos Szivacsváros technológiákat kínál, mint a Stockholm Faültetési Rendszer, Miyawaki minierdők, esőkert technológia, Rainmax biodiverz évelő ágyások és Urban Scape tetőkert. Bővebben itt olvashatsz erről:

https://www.gardenfutura.hu/szivacsvaros

 

 

2024. október 9.